cukorbetegségről

A húsfogyasztás szerepe az elhízás csökkentésében
 

A szív- és érrendszeri betegségek 2/3-a, nagy rizikófaktoraik majd mindegyike - a dohányzás kivételével - a táplálkozással függ össze. A rizikófaktorok közül a koleszterint, a magas vérnyomást a 90-es években - jórészt gyógyszeres segítséggel - sikerült megfékezni, így a XXI. század fő egészségügyi kihívásává a szinte megállíthatatlanul fokozódó elhízás - és a következményes cukorbetegség vált.
Az elhízás megelőzésében és kezelésében sokáig a zsírszegény táplálkozást szorgalmazták, mely azonban a gyakorlatban nem vezetett eredményre. Az újabb vizsgálatok, irányelvek a szénhidrátok korlátozását, helyette a fehérjebevitel növelését javasolják.
A fehérjék telítettségérzést és az energia-leadást növelő hatása a zsírlerakódást elősegítő szénhidrátok korlátozásával, a zöldség, gyümölcs fogyasztás növelésével érhető el.
Hazánkban is a fehérjebevitel jórészt 30-35 %-ban húsokkal történik, a vörös- és fehérhúsok fehérjetartalma egyaránt 20 % körül van, koleszterin tartalmuk azonos, a zsírtartalom egyes sertéshús részekben magasabb, de kedvezőbb zsírsav-összetételű.

Az elhízás kezelésében a fő étkezési modell: hús, zöldségkörettel. A hagyományos magyar konyha inkább a vöröshúsokat, az árfekvés inkább a fehérhúsokat preferálja.
A felnőtt lakosság 60 %-a túlsúlyos, illetve elhízott, ezt befolyásolni csak a szénhidrát fogyasztás 45 %-ra csökkentésével, a fehérjebevitel 15 %-ról 25 %-ra emelésével (zsír 30 %) lehet. A húsok alig tartalmaznak szénhidrátot. 115.000 amerikai ápolónő 20 éves vizsgálata a Harvard Egyetemen, bizonyította, hogy nem a sok zsírt, hanem a sok finomított szénhidrátot fogyasztók híztak el legjobban.
 

A vöröshús fogyasztás további csökkenése sem szakmai, sem egészségügyi szempontból nem indokolt. Így inkább a húsfogyasztás csökkenésének megállítására, a vörös- és fehérhús fogyasztás - napi 40 dkg zöldség és gyümölcsbevitel melletti - növelésére kell törekedni. Ezen az úton juthatunk el az elhízás-járvány megállításához, a következményes cukorbetegség, magas vérnyomás, szív- és érrendszeri és egyes daganatos betegségek megfékezéséhez.
 

Rövid összefoglaló a fentiekről:
A hazai felnőtt lakosság 60 %-as túlsúlyos, illetve elhízott. Ennek megelőzése és kezelése a korábbi sikertelen zsírszegény diéták után fehérjedús, szénhidrátszegény, zöldségekben gazdag étrenddel történhet.
A fehérjebevitel több mint 1/3-át húsokkal lehet biztosítani, zsírszegény vörös- és fehérhúsokkal egyaránt. A húsfogyasztás további csökkentése nem kívánatos, sőt elhízottaknál inkább részarányosan növelhető.

Forrás: Nők Lapja Cafe: Dr. Pados Gyula Táplálkozási Fórum elnöke

A cukorbetegségről először az egyiptomi Ebers-papiruszok tesznek említést az időszámítás előtti 2. században, de az ókori világ egyéb területein - Indiában, Kínában, Japánban és a Római Birodalomban - is ismerték a betegség tüneteit.

A "diabetes" (görögül = "átfolyás") elnevezés Demetriosztól származik. A szó a cukorbetegség egyik fő tünetére, a megnövekedett vizeletmennyiségre (polyuria) utal. A betegség tüneteit elsőként részletesen kappadokiai Aretaeus görög orvos írta le. Paracelsus (1493-1541) volt az első, aki a kórban anyagcserebetegséget látott.

1675-ben Thomas Willis (1621-1675) angol orvos hozzáadta a görög "diabetes" szóhoz a latin "mellitus" szót, amelynek a jelentése "mézédes". Ez arra utal, hogy a cukorbetegek vizelete a cukor kiválasztása miatt édes.

Ezt a tényt, a megnövekedett vizeletmennyiséggel együtt, egyébként már az ókoriak (görögök, kínaiak, indiaiak) is ismerték. Közismert, hogy Indiában, ahol a betegséget "édes vizelet kór"-nak nevezték (Madhumeha), a betegségre gyanús egyének vizeletét hangyákkal tesztelték. Ha a hangyák "kedvelték" a vizeletet, az arra utalt, hogy abban sok cukor van. Koreában, Kínában és Japánban a betegséget hasonló írásjellel jelölik és mindegyik az "édes vizelet"-re utal. A középkori Európában szokásos volt, mint ahogy azt több gótikus ábrázolás megörökítette, a betegek vizeletét megkostólni.

Habár a "diabétesz" kifejezés a köznyelvben cukorbetegséget jelöl, tudni kell, hogy ez nem pontos, mert "diabetes"-nek hívnak még más, kevésbé gyakori, de ugyancsak súlyos kórképeket is mint pl. a diabetes insipidus. Ebben a kórképben szintén megemelkedik a vizelet mennyisége (lásd diabetes), de ez nem a cukorkiválasztás miatt történik (a vizelet nem édes), hanem egy vazopresszin nevű hormon hiánya miatt, aminek következtében a vesék képtelenek a víz visszatartására.

A cukorbetegség okát a XIX. század végéig nem ismerték. 1869-ben Paul Langerhans, német orvos felfedezte a hasnyálmirigy szigeteit, melyet később róla neveztek el Langerhans-szigeteknek. 1889-ben, két strassburgi kutató, Josef von Mering és Oskar Minkowski, műtét során eltávolította kutyák hasnyálmirigyét. Az állatok a műtét után cukorbetegség tüneteit mutatták és hamar elpusztultak.^[2] Ezzel a kisérlettel bizonyítottá vált, hogy a betegséget a hasnyálmirigy elégtelensége okozza. 1910-ben Edward Albert Sharpey-Schafer angol orvos leírta, hogy a betegséget a hasnyálmirigyben termelt egyetlen vegyület hiánya okozza és a "vegyületet" elnevezte inzulinnak (latinul insula = "sziget", a Langerhans-szigetekre utalva).

Frederick Banting (jobbra) és Charles Best (balra), az inzulin felfedezői

1921-ben két torontói orvos – Frederick Banting és Charles Best – megismételték von Mering és Minkowski kísérletét és eltávolították kutyák hasnyálmirigyét. A műtéttel inzulinhiányt idéztek elő náluk, ami a vércukorszint megemelkedésével járt. Ezután a hasnyálmirigyből előállított porral injekciózták be az állatokat és azt találták, hogy a vércukorszint hirtelen lecsökkent. Ez jelezte, hogy a hasnyálmirigyben valóban van egy vegyület (az inzulin), ami a véráramba jutva tényleg képes a vércukorszint csökkentésére.

Megtörtént tehát az inzulin "felfedezése".^[3] Banting és Best, James Collip kémikus kollégájukkal továbbdolgozott a Torontói Egyetemen és végül sikerült az inzulint szarvasmarhák hasnyálmirigyéből izolálniuk. 1922-ben az első beteg megkapta az inzulin injekciót, egy 13 éves fiú, aki diabéteszes kómában feküdt és már csak órái voltak hátra. Az injekció után a fiú kijött a kómából. Ezért e felfedezésükért Banting és a laboratórium vezetője - MacLeod - 1923-ban megkapták az orvosi Nobel-díjat. Mind a ketten megosztották a díjjal járó pénzt Besttel és Collippal.

Banting és Best az inzulin szabadlmát nem védte le, szabadon elérhetővé tették és nem tettek kísérletet az inzulinprodukció kisajátítására sem. Ennek az önzetlenségnek köszönhetően az inzulinkezelés gyorsan elterjedt a világon.

Az 1-es és 2-es típusú diabétesz közötti különbséget elsőként Harold Percival Himsworth írta le 1936-ban.

 
 
Forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Cukorbetegs%C3%A9g